Most még/már akad egy kis időm, hogy írjak. Elkezdtük az egyetemet. Eltelt egy hét, és már is fáradtak vagyunk. Lehet hogy sok a feladat, de kevés az óra. Persze ez nem azt jelenti, hogy unatkozni fogunk. De most még lehet pihenni. Így tett Hunor is a hétvégén.
Életében először síelt. Ahogy elnéztem kicsit be volt tojva. Nekem biztos menne, bár nem láttam még síelő medvét. Korán kelés. Utazás Szlovákiába. Síbérlés. Felöltözés. (De rövid ez így leírva, pedig...) Az első lépések: mint amikor a tolószékből felkelő embert megtapsolják. De 1-2 óra gyakorlás után már majdnem a legmeredekebb hegyről jött és egész ügyesen - legalább is akik látták azt mondták. (Hiszem ha látom.) Lehet szerzek képeket is, hátha úgy könnyebb elképzelni. Jó volt. Aktív pihenés, jól el is fáradt mire hazajött. Régen hallottam tőle, hogy izomláza van. A térdfájást hamarabb emlegette. Ahogy elnézem az is meg van.
Ja...tényleg! Tegnap Valentin/Bálint nap volt. Úgy érzem mostanában inkább átnevezhetnénk virág és bevásárló ünnepnek. Nagyon elvesztik a lényegüket az ilyen események. Szerintem szeretni nem egy nap kell, hanem egész évben. Örülök, hogy Hunorék is egyet értenek velem ebben. Persze azért jó dolog, hogy van kinek vásárolni egy kis csokit, van kinek Boldog Valentin napot kívánni és van kire gondolni. :)
u.i.: Boldog névnapot a Bálintoknak!

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése